fbpx
Oldal kiválasztása

Az antioxidánsok és az oxidatív stresszre kifejtett pozitív hatásai

Természetes gyógymódok

Régóta ismert tudományos tény, hogy a zöldség(lé)- és gyümölcs(lé) fogyasztás fordított összefüggést mutat számos krónikus megbetegedés, többek között a szív- és érrendszeri betegségek, valamint egyes daganatok kialakulásának kockázatával. Éppen ezért a krónikus betegségek megelőzése érdekében az Egészségügyi Világszervezet (WHO) bőséges, naponta legalább 40-50 dkg, zöldség- és gyümölcsfogyasztást javasol.

Egy nemrégiben japán kutatók által végzett kísérlet célja az volt, hogy az étrend dehidratált gyümölcs- és zöldséglé koncentrátummal történő kiegészítésének élettani hatását vizsgálja, elsősorban a szervezetvédő antioxidáns, illetve a szívbetegségek kockázatát növelő homocisztein szintjére. A vizsgálatban 60, középkorú, egészséges testtömegű – egyéb szempontból (nem, dohányzás) vegyesen összeválogatott önkéntes vett részt. A résztvevők egyik csoportja a kísérlet során vegyes gyümölcs illetve zöldségkivonatot tartalmazó kapszulát, míg a másik placebót kapott 28 napon keresztül. A szervezetben bekövetkező változásokat vér- és vizeletminták analízisével követték nyomon, melyeket a vizsgálat kezdetén, a 14. és a 28. napon vettek a résztvevőktől.

A minták elemzése során a kutatók a következő megállapításokat tették: A placebót fogyasztó csoporttal összevetve szignifikáns mértékben megnövekedett a vérsavó védő hatású antioxidáns koncentrációja a gyümölcskoncentrátumot fogyasztók körében. A béta karotin-szint közel hatszorosára nőtt, a likopin koncentráció 80, míg az alfa-tokoferol (E-vitamin) szint közel 40%-kal emelkedett meg. A vérsavó folát koncentrációja több mint 170%-os növekedést mutatott, ami szoros fordított összefüggésben volt a szívbetegségek kockázatát növelő homocisztein szinttel, mely közel 20%-kal csökkent. Szintén pozitív változást (10-20%-os mérséklődést) találtak a szakemberek a krónikus betegségek alapját képező gyulladás, illetve sejtkárosodás kialakulásáért felelős, ún. oxidatív stresszt kiváltó tényezők alakulásában. Ez a pozitív hatás a nagyobb egészségi kockázattal rendelkező dohányosok esetén is megmutatkozott.

Összefoglalásként elmondható, hogy az értékes antioxidánsokban bővelkedő bőséges zöldség(lé) és gyümölcs(lé), vagy rendszeres Flavin7 fogyasztása hatékony védelmet jelenthet számos krónikus betegség kialakulásával szemben.

A vérplazma antioxidáns kapacitásának változása étkezés után

A gyümölcsökben levő antioxidáns anyagok a kutatások szerint segítenek legyőzni az oxidatív stressz káros hatásait. Felmerül a kérdés, hogyan, milyen mértékben teszik ezt. Ennek objektívvá tételében segíthet a Prior vezette kutatócsoport publikációja.

A felmérés keretében a kutatók a különböző gyümölcsök elfogyasztása után a vérösszetételben bekövetkező változásokat vizsgálták, hogy objektíven megállapítsák, mi, mennyi és hogyan szívódik fel az antioxidánsokból. A fekete áfonya, szárított szilva, szárított szilvalé, szőlő, cseresznye, kivi és szamóca fogyasztása előtt és után is vizsgálták a résztvevők vérösszetételét 5 különböző tanulmányban. A gyümölcsök közül a bogyós gyümölcsök, áfonya, szőlő és kivi mérhetően emelte a vérben az antioxidáns kapacitást, míg az energiabevitel (táplálkozás), antioxidáns összetevők nélkül, csökkentette ezt. Bár a szerzők további hosszú távú klinikai kutatást javasolnak annak bizonyítására, hogy milyen mértékben csökkenti a krónikus, degeneratív megbetegedések kockázatát a vér nagyobb antioxidáns kapacitása, az egyértelműen kijelenthető, hogy a sok antioxidánst tartalmazó táplálék fogyasztása ajánlott, az étkezés utáni oxidatív stressz kialakulásának megelőzéséhez.

antioxidánsok

Többszörös genetikai hatások,
gyümölcslé fogyasztás jótékony hatása az emberi DNS-re

Az oxidatív stressz károsíthatja az emberi DNS-t, mivel zavarja az örökítő anyag javítási mechanizmusait. A DNS védelmében fontos szerepe van az antioxidáns anyagok fogyasztásában!

Egy tanulmány 168 egészséges résztvevője áfonya/alma dzsúszt fogyasztott, mellyel 97 mg quercetint (antioxidáns fitonutriens) és 16 mg C-vitamint jutattak szervezetükben naponta. 4 hét elteltével megmérték ezek vérplazmában levő mértékét, és szignifikáns növekedést tapasztaltak. Laboratóriumi körülmények között a résztvevők DNS-ét károsító anyagokkal provokálták, és az 1 hónapos gyümölcsléfogyasztást követően úgy találták, hogy a DNS 20-28%-kal ellenállóbb lett e káros hatásokkal szemben.

A statisztikai analízis végül a 34 biológiailag releváns genetikai károsodás közül hat esetében egyértelműen kimutatta a megelőzhetőség lehetőségét!

A zöldségek és gyümölcsök/gyümölcslevek, vagy gyümölcslé koncentrátumok – a bennük található antioxidánsoknak és feltételezhető következményes genetikai hatásoknak is köszönhetően – csökkentik a rákbetegségek kialakulásának és szív-érrendszeri megbetegedéseknek kockázatát!

Myoma, a nőiesség veszélyforrása

A szervezet jóindulatú daganatainak egyik leggyakrabban megjelenő fajtája a myoma, ami a méhtest jóindulatú elváltozása. Annak ellenére, hogy nagyon ritkán válik rosszindulatúvá fontos odafigyelni rá. A myoma, számos nőiességet érintő problémát okozhat. Az egy vagy...

Körömgomba – kezdet és vég

A bőrgyógyászati panaszok közül az egyik leggyakoribb a körömgomba, ami valamilyen formában a felnőtt lakosság több mint felét érinti, élete során legalább egy alkalommal. A körömgomba „virágzásának” jellegzetes tüneteit bizonyára sokan ismerik, jó esetben csak...

Oxidánsok – antioxidánsok

A szabadgyök és antioxidáns kifejezések párban járnak, és úgy tűnik, létezésük mára beépült a köztudatba. E két ellenpólus működése a szervezetben azonban valamivel bonyolultabb a jó és rossz harcánál. Ahhoz, hogy megértsük a szervezetünkben lévő szabadgyökök és...

A visszér, avagy seprűvénás ólomlábak

Az alsó végtagok érhálózatának bizonyos részein keletkezett tágulatok nem csak esztétikai, de idővel egészségügyi problémákat is okozhatnak. A visszér- és a hajszálértágulatok kialakulásának esélye azonban csökkenthető, illetve a kialakult tünetek enyhíthetők a...

Arany, a mitikus fém

Az arany a periódusos rendszer 79. eleme, a természetben elemi állapotban előforduló jellegzetesen sárga nemesfém.Az ősi egyiptomiak már 5000 évvel ezelőtt fogyasztottak aranyat mentális, testi és spirituális tisztítás céljából. Úgy tartották, hogy az arany stimulálja...

Kék a kökény recece, ha megérik fekete…

A kökény egész Európában megtalálható 1-4 m magasra is megnövő cserje, hegyoldalak, erdőszélek, napfényes erdők növénye. A rózsafélék családjába tartozik. Népi elnevezései a következők: boronafa, tövisfa, kökényszilva, kökönye. Jó tudni! A vadon termő gyümölcsök (a...

A 7 leghatékonyabb táplálék a rák megelőzésére

A flavonoidok erős antioxidáns hatású vegyületek, amelyek segíthetnek a rák megelőzésében A flavonoidoknak komoly szerepük van az úgynevezett oxidatív stressz kivédésében. Az oxidatív stressz (pl. betegség, műtét, pszichés terhelés stb. következménye lehet) megnöveli...

Szabadgyökök szerepe az érelmeszesedésben

A szabadgyök-reakciók jelentőségének kutatása, és hatásainak vizsgálata az orvostudománynak modern, dinamikusan fejlődő területe. E biokémiai folyamatok tanulmányozása új szempontokat nyújthat számos kórkép patogenezisének, azaz egy betegség kialakulásának,...

Beszéljünk az INULINRÓL!

Az Inulin (C6H10O5) mint összetett szénhidrát, lineáris, vagyis láncszerűen felfűzött gyümölcscukor (fruktóz) molekulákból áll. Tisztán előállítva íztelen, szagtalan, fehér, keményítőhöz hasonló finom por. Nagyon jó a vízmegkötő képessége, ami az egyik jelentős...

Bodza vagyis a Sambucus nigra

„A bodza virága, levele, érett bogyója egyaránt tartalmaz gyógyhatású anyagokat” A bodzát nem kell bemutatni, a magyar népgyógyászatban ott van a kamilla mellett. A hagyományos parasztgazdaságokban a bodzabokor (bodzafa) minden részét hasznosították valamire, ezért...