fbpx
Oldal kiválasztása

Myoma, a nőiesség veszélyforrása

Betegségek, Természetes gyógymódok

A szervezet jóindulatú daganatainak egyik leggyakrabban megjelenő fajtája a myoma, ami a méhtest jóindulatú elváltozása. Annak ellenére, hogy nagyon ritkán válik rosszindulatúvá fontos odafigyelni rá.

A myoma, számos nőiességet érintő problémát okozhat. Az egy vagy több gócpont formájában jelentkező többnyire jóindulatú elváltozás elhelyezkedését tekintve lehet a méhen kívül, -belül, vagy a méh izomzatában. Ennek függvényében tünetei eltérőek. A myoma fogamzóképes nőknél jelentkezik, és a 35 év feletti korosztály 17-20%-át érinti. A betegség megjelenését követően többféle kezelési megoldás is létezik, melyek teljes ismeretében nem feltétlenül szükséges azonnal a kés alá feküdnie a betegnek. Növényi eredetű hormonpótlással és megfelelő tápanyag-bevitellel, sok esetben elkerülhető a szikével történő beavatkozás és az orvosi hormonkezelés.

Túlsúlyban az ösztrogén

A nőgyógyászati problémák jelentős része összefügg a szervezet hormon háztartásának kibillenésével. A myoma a szervezetben keletkezett ösztrogén túlsúly hatására alakul ki, aminek hátterében gyakran meg húzódik az egészségtelen táplálkozás, a túlsúly -hiszen a zsírsejtek anyagcseréjük során sok ösztrogént termelnek-, vagy akár a terhesség időszaka. Az ösztrogénszint indokolja, hogy a várandóság alatt a meglévő myoma göbök megnövekednek, míg a változókor hatására visszafejlődnek. A myoma kialakulásában és növekedésében tehát hormonális tényezők játszanak szerepet és az esetek többségében családi halmozódás figyelhető meg.

A myoma tünetei

– Vérzészavar: a myomák 40-50%-ánál jelentkezik az elhúzódó és rend szertelenné váló menstruáció, mely fájdalommal, görcsökkel jár.

– Alhasi fájdalom: lehet állandó, vagy időszakos, attól függően, hogy a myoma hogyan helyezkedik el.

– Vizelési és székelési nehézségek: általában abból adódnak, hogy a myoma nyomást gyakorol egyes szervekre a kismedencében és ezáltal akadályozza azok helyes működését.

– Meddőség: a myoma hátterében álló hormonális kiegyensúlyozatlanság, illetve az ezzel összefüggésben lévő méhnyálkahártyájának normál működése okozza, valamint előfordulhat, hogy a daganat elhelyezkedése elzárja a petevezetőket, ezzel akadályozva a teherbeesét.

– Terhességi komplikációk: gyakori a vetélés, mert a méhben lévő daganat miatt nem tud megmaradni a magzat, illetve ha mégis, akkor a fejlődés során a baba fekvésében okozhat problémákat, hiszen a növekvő göbök foglalják a teret a méhben.

– Tünetmentesség: gyakran előfordul, hogy a myoma nem okoz semmiféle tünetet, vagy azért mert még kezdeti stádiumban van, vagy mert „jó” az elhelyezkedése. Ilyenkor általában az éves nőgyógyászati szűrésen történő ultrahang vizsgálat során derül fény az elváltozásra.

A myoma kezelése

A myoma kialakulását időben észre lehet venni azoknál a nőknél, akik rendszeresen járnak nőgyógyászati szűrésekre. Ez pedig azt jelenti, hogy az idejében diagnosztizált elváltozás nagyobb eséllyel kezelhető természetes módon. Műtét a nagyméretű, férfi ökölnél nagyobbra nőtt, zavarokat okozó daganat esetében válik szükségessé. A kisebb és szerencsés elhelyezkedésű gócok esetében ma már van lehetőség azok izolált kivételére úgy, hogy a méh megmaradjon.

Azoknál viszont, akik nem akarnak már gyereket, vagy más megoldás nincs, a méhhel együtt távolítják el a myomát, kizárva a visszanövés lehetőségét. Amennyiben a myoma nem okoz változást a szervezet működésében, nem szükséges semmiféle sebészeti beavatkozás, ilyenkor gyakran javasolnak az orvosok hormonkezelést.

A folyamatos kontrollvizsgálatot pedig elengedhetetlen. Az ellenőrző vizsgálatok mellett érdemes megfogadunk néhány táplálkozási tanácsot. A helyes étrend és a megfelelő hormonszint karbantartása megelőzés szem pontjából is rendkívül hasznos.

Természetes megoldások

A természetes megoldások nagyon sok esetben segítenek a myoma kifejlődésének megelőzésében, illetve a betegség előrehaladott állapotának megakadályozásában, ezáltal a műtéti beavatkozás, illetve a hormonális kezelés elkerülésében. Együnk sok antioxidánst tartalmazó zöldséget és gyümölcsöt, lehetőleg nyersen, vagy enyhén párolva. Ilyenek: cékla, paradicsom, sárgarépa, brokkoli, feketeribizli.

Amennyiben nincs lehetőségünk elegendő mennyiséget fogyasztani ilyen élelmiszerekből, antioxidáns szükségletünket kötelezően pótoljuk étrendkiegészítőkkel valamint használjunk belsőleg wild yam gyökér kivonatot tartalmazó VILLAROSA kapszulát, amely jelentős fitoösztrogén tartalma miatt, támogatni és normalizálni képes a szervezet saját hormonháztartását.

Rendszeres alkalmazásával a már kialakult myoma esetén is, elkerülhetővé válhat az orvosi hormonkezelés. A szintetikus hormonokkal szemben a természetes hormonok használata során nem alakulnak ki kellemetlen mellékhatások (méhrák és trombózis hajlam, stb.) és kimutatható, hogy a növényekből kivont természetes hormonok jól felszívódnak a szervezetben.

wild yam gyökér: normalizálja a szervezet hormonháztartását

Kattintson az “Érdekel” gombra és ismerje meg a Villarosa kapszulát!

Figyelem!

Myoma esetén kerülni kell az ösztrogénszintet emelő készítmények bevitelét: méhpempő-, a cickafark-, a rozmaring- és a szójatartalmú szerek és teák.

A gyilkos stressz

Amit néhány évvel ezelőtt menedzserbetegségnek hívtak, annak tünetei ma bárkinél előfordulhatnak, nem kell hozzá cégvezetőnek lenni, elég, ha az életünket vezetjük... Manapság szinte közhelynek tűnik a stressz ártalmairól beszélni, mert azt gondolhatjuk, hogy lerágott...

A rettegett HPV

A HPV még nem méhnyak rák, de könnyen az lehet belőle, ha elhanyagoljuk a rendszeres nőgyógyászati szűrővizsgálatokat, ezenkívül nem figyelünk a helyes táplálkozásra. Az elmúlt évek rettegett betű együttese a HPV, ami egy olyan nemi úton terjedő vírust jelöl, amelynek...

A hajhullás ellen természetesen

Bizonyára sokan ismerik Sámson történetét, akinek ereje a hajában volt. Nos, a bibliai legendában megfogalmazott összefüggés bizonyos mértékben igaz lehet a mai korban is, ugyanis életerőnk, vitalitásunk, bizony tükröződik hajunk minőségében. Tavasz közeledtével a...

Körömgomba – kezdet és vég

A bőrgyógyászati panaszok közül az egyik leggyakoribb a körömgomba, ami valamilyen formában a felnőtt lakosság több mint felét érinti, élete során legalább egy alkalommal. A körömgomba „virágzásának” jellegzetes tüneteit bizonyára sokan ismerik, jó esetben csak...

Csontritkulás – Egy kicsi mozgás mindenkinek kell…

A csontritkulást néma járványnak is nevezik, mert észrevétlenül támadja meg a szervezetet, és hatalmas károkat okozhat. Ha azonban odafigyelünk erre a folyamatra, elkerülhetjük a csontrendszerünk összeomlását. A csontritkulás az élet velejárója, ami többnyire...

Szelén (Se) – influenza, szív- és daganatos betegségek megelőzésére

A periódusos rendszer 34. elemét 1817-ben Berzelius fedezte fel és a görög mitológiából jól ismert Selene Holdistennő nyomán elnevezte szelénnek. A Hold általában a női princípium, az odaadás, a termékenység, a természet ciklikusságának, változékonyságának jelképe. Az...

A szív hangjai

„A szív hangja – az igazság első szava” – ahogy ezt már Tatiosz is megmondta a Kr. előtti negyedik évszázadban. Az örökérvényű igazság nem csak lelki, de fizikai értelemben is helytálló. Szerencsés esetben szervezetünk motorja úgy dolgozik életünk folyamán, hogy...

Oxidánsok – antioxidánsok

A szabadgyök és antioxidáns kifejezések párban járnak, és úgy tűnik, létezésük mára beépült a köztudatba. E két ellenpólus működése a szervezetben azonban valamivel bonyolultabb a jó és rossz harcánál. Ahhoz, hogy megértsük a szervezetünkben lévő szabadgyökök és...

A visszér, avagy seprűvénás ólomlábak

Az alsó végtagok érhálózatának bizonyos részein keletkezett tágulatok nem csak esztétikai, de idővel egészségügyi problémákat is okozhatnak. A visszér- és a hajszálértágulatok kialakulásának esélye azonban csökkenthető, illetve a kialakult tünetek enyhíthetők a...

Arany, a mitikus fém

Az arany a periódusos rendszer 79. eleme, a természetben elemi állapotban előforduló jellegzetesen sárga nemesfém.Az ősi egyiptomiak már 5000 évvel ezelőtt fogyasztottak aranyat mentális, testi és spirituális tisztítás céljából. Úgy tartották, hogy az arany stimulálja...