Magyarországon évente 50-60 ezer új daganatos beteget regisztrálnak. Átlagosan 30 ezren minden évben belehalnak a betegségbe. Jelenleg 170 ezer aktív kezeltet tartanak számon, ám összesen mintegy 300 ezer rákbetegről tudunk.
A rák világszerte az egyik legfőbb elhalálozási ok: 2005-ben 7,6 millió ember halt meg rákban és becslések szerint a következő 10 évben 84 millió ember halálát okozza majd rákos megbetegedés, amennyiben nem tesznek lépéseket ellene. Ezáltal a következő 10 évben 8 millió ember életét tudnák megmenteni. A WHO szerint az összes elhalálozás 40%-át meg lehetne akadályozni.
A tünetekkel jelentkező rák nem derült égből villámcsapásként, egyik napról a másikra alakul ki, jóllehet gyakran így élik meg a rákban szenvedők. A rák nem akkor kezdődik, amikor a tünetek vagy panaszok jelentkeznek, és miattuk a beteg orvoshoz fordul, hanem hosszú-hosszú idővel korábban. A szervezet egyes sejtjeiben, sejtjeinek egyik vagy másik molekulájában valami megváltozik, és attól kezdve a sejt nem úgy osztódik, ahogy kell. Az az időpont, amikor elkezdődik valami, a rák biológiai fogantatása. Ha ez idő alatt végzünk tünetmentes személyeken szűrővizsgálatot, a daganat nagy valószínűséggel már kimutatható. A probléma az, hogy a betegek ilyenkor még nem szoktak orvoshoz fordulni.
Szomorú tény hogy mintha mindegy lenne az egészségünk, a magyar lakosság közel fele évek óta nem járt szűrővizsgálaton. És itt nem tudunk másra mutogatni…